Lovasíjászat

2023.04.19

A lovasíjászat egy harcművészet, de Magyarországon már indult kezdeményezés, hogy olimpiai sportág legyen. Lényege, hogy egy mozgó ló hátáról íjjal kell célba lőni. 

 A történelem során elsősorban a lovasnomád nagyállattartó népekre jellemző sajátságos harcmodorhoz köthető. 

Napjainkra a világon, csak Magyarországon foglalkoznak vele komolyan de Kassai Lajosnak köszönhetően már szinte a világ minden részén létezik.

A lovasíjászatra a visszacsapó íjakkal és a lovakkal való bánás magas szintű összhangja jellemző. A ló kitágítja a harci alkalmazás lehetőségeit a gyalogos íjászattal szemben, hiszen lövés közben is helyváltoztatásra képes.  

A lovak is egyfajta fegyverként működtek. 

 A lovakra jellemző volt a lobbanékonyság, gyorsaság, szilajság. 

Az őseink által használt íjak a leletek szerint 35-60 kg húzóerőt kívántak meg.

A lovasíjászat sportként való újrateremtésének közismertté vált alakja Kassai Lajos. Több évtizedes kutatás és gyakorlás után mára megteremtette a modern kori lovasíjász sportot, melyet világszerte egyre többen űznek. A verseny során egy 90 m hosszú pályán kell végigvágtatni, és közben a céltáblákra (3 db) előre, oldalra és hátrafelé fordulva lőni. 

Magyarországon a lovasíjászatot első sorban Kassai Lajos tartja életben, aki a Kassai-völgyet is üzemelteti Kaposmérőn, ami a világon az egyik legjobban felszerelt lovasíjász-központ. Ő az, aki a lovasíjászat oktatását is megszervezi. Kaposmérő mellett még néhány helyen vannak lovasíjász központok, például Gútán, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen de még Ausztriában is, ahol versenyeket is rendeznek. A központok egyébként kánságokba vagy törzsekbe tömörülnek, a törzsfővel, avagy kánnal az élükön. Minden évben több versenyt is rendeznek, bár ezek hivatalosan nem számítanak magyar bajnokságoknak.

Stílusos dekorációk © Minden jog fenntartva 2023
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el